Get Adobe Flash player

Keresés

Tudatos Hírlevél

E-mail cím:

 

 

Csatlakozz Facebook-on!

SFbBox by website

Töltsd fel mert gázos

Google+

Aszalói "zöld játszótér"

2016. július 5-én (kedden) az aszalói Gőöz József Általános Iskolában jártunk, de már a sulinak vége, így a szokásos tanítás helyett Erzsébet tábor volt a diákok számára.

 

13600078 1166504720040907 8405508687147532414 n

 

Felpakolva a fél Kossuth utca 13-at, 9-12:00-ig különböző interkatív játékos programokon vehettek részt a fiatalok.

 

 

scroll hu img 20160705 095419

Nagyon nagy volt az érdeklődés, ugyanis néha nehezen lehetett kontrollálni őket, hogy mikor hova menjenek játszani. Viszont figyelmesen hallgattak minket és a különféle interkatív játékokkal játszva tanulhatták meg, hogyan lehetnek tudatosabbak a saját környezetükben. Az elektromos bringán telefont lehetett tölteni, rádiót hallgatni, lámpával világítani, és egy ventillátort működtetni, mindezt azért, hogy lássák, hogy mit is jelent igazán az energia. Aztán még napelemes játékokkal mélyítették tovább az ismereteket. A komposztálás rejtelmeit pedig óriástársas és puzzle kirakásán keresztül ismerhették meg. Kis kukákkal játszva pedig a helyes hulladékválogatást gyakorolhatták.

 

 

 scroll hu img 20160705 111047

 

 

Köszönjük a meghívást és a lelkes munkatársaknak a segítségét, akik még a tűző napon "aszalódva" is örömmel tevékenykedtek a fiatalabb generációért és az ő jövőjükért.

 

További képek: https://www.facebook.com/zoldkapcsolat/photos/?tab=album&album_id=1166503630041016

Akadálymentesítés

  • Vissza

Támogatók

Kompomata

Hasznos linkek