Hírek, események

Zöld háztartás

A Zöld Kapcsolat Egyesület Zöld Forrás pályázatának köszönhetően 2019. február 26-án (kedden) a játszva tanulás, és a közösségépítés elvét használva ÖKO JÁTÉKKLUB-bot tartottunk negyedik alkalommal a Teleki Tehetséggondozó Kollégium diákjai számára. A 8 alkalmas programsorozat során egy rövid kis csapatépítő-átmozgató játékkal indítjuk el a klubbot (10 perc). Utána röviden és szemléletesen tálalva ismerkedhetnek meg a résztvevők egy-egy környezetvédelmi problémával és annak lehetséges megoldási alternatíváival (kb. 15-20 perc). A téma ez alkalommal: A zöld háztartás A programsorozat alkalmával most a fiatalok betekintést nyerhettek, hogy milyen vegyszerek találhatóak meg a konyhában és a fürdőszobában. Arra kerestük meg a választ, hogy hogyan tudjuk elkerülni, hogy ezen vegyszerüzemek ne rajtunk kísérletezzenek. A probléma helyett most ez alkalommal a megoldásra helyeztük a hangsúlyt – azaz vagy a hagyományosból minél kevesebb, vagy környezetbarát változat előnyben részesítése, vagy pedig a természetes (akár ehető) tisztálkodó és tisztítószerek használata. Felpakoltuk az Ökológiai Intézet Alapítvány bemutató termében fellelhető zöld és környezetbarát tisztálkodó és tisztítószereket, hogy bemutassuk a lehetséges alternatívákat. Majd persze a környezetbarát termékek beszerzési helyére is kíváncsiak voltak, így az sem maradt megválaszolatlanul. A klub záró elemeként szabad társasozás (kártya és táblajáték) várt a fiatalokra. A programot a Zöld Forrás 2018. pályázatának, PTKF/458/2018. azonosító számú, „Ismeretterjesztés és gyakorlathoz segítés a nagyvárosi alkalmazkodás jegyében” című projektjének finanszírozásával valósítottuk meg.

Borsodi falvak fuldokolnak

[vc_row][vc_column][vc_custom_heading source=”post_title” font_container=”tag:h3|text_align:left” google_fonts=”font_family:Lato%3A100%2C100italic%2C300%2C300italic%2Cregular%2Citalic%2C700%2C700italic%2C900%2C900italic|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_separator color=”green”][vc_empty_space][vc_column_text]Mi az oka, hogy a fűtési szezonban rendszeresen egészségtelen a levegő Miskolcon; Putnokon és Sajószentpéteren pedig kifogásolt? “Borsodi falvak fuldokolnak” bővebben

Gyógynövény spirál és kis tó épült a Barka Farmon

[vc_row][vc_column][vc_custom_heading source=”post_title” font_container=”tag:h3|text_align:left” google_fonts=”font_family:Lato%3A100%2C100italic%2C300%2C300italic%2Cregular%2Citalic%2C700%2C700italic%2C900%2C900italic|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_separator color=”green”][vc_empty_space][vc_column_text]Praktikus tudnivalókkal fűszerezett élménydús hat programot szervez a napokban átadott szakáldi falusi vendégháza népszerűsítésére a Miskolci Autista Alapítvány. “Gyógynövény spirál és kis tó épült a Barka Farmon” bővebben

Öko játékklub II.

[vc_row][vc_column][vc_custom_heading source=”post_title” font_container=”tag:h3|text_align:left” google_fonts=”font_family:Lato%3A100%2C100italic%2C300%2C300italic%2Cregular%2Citalic%2C700%2C700italic%2C900%2C900italic|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_separator color=”green”][vc_empty_space][vc_column_text]2018. november 29-én (csütörtökön) a játszva tanulás, és a közösségépítés elvét használva ÖKO JÁTÉKKLUB-bot tartottunk második alkalommal a Teleki Tehetséggondozó Kollégium diákjai számára. “Öko játékklub II.” bővebben

Menő menza program a szirmabesenyői általános iskolában

[vc_row][vc_column][vc_custom_heading source=”post_title” font_container=”tag:h3|text_align:left” google_fonts=”font_family:Lato%3A100%2C100italic%2C300%2C300italic%2Cregular%2Citalic%2C700%2C700italic%2C900%2C900italic|font_style:400%20regular%3A400%3Anormal”][vc_separator color=”green”][vc_empty_space][vc_column_text]Az egészséges hazai zöldségek és gyümölcsök megismertetése, ízviláguk szoktatása volt a célja legutóbbi iskolai programunknak. “Menő menza program a szirmabesenyői általános iskolában” bővebben