Éjszaki zöldítők Miskolcon

Gerilla kertészkedésünk eredményeként néhány óra alatt is jelentős változást értünk el a belváros egyik legfrekventáltabb részén, a Centrum Áruháznál.

Diákok, nagymamák, munka után néhány órájukat a közjóra áldozni kívánó miskolci lokálpatrióták csatlakoztak önkéntes csapatunkhoz, hogy a naponta több ezer ember közlekedési csomópontjának számító helyen együtt szépítsük meg az évek óta elhanyagolt virágágyásokat és szombat reggelre örömöt szerezzünk minden arra járónak.

Az előző napokban tucatnyi zsákot töltöttünk meg komposzttal, gondosan válogatva megvásároltuk a virágokat, összegyűjtöttük a szerszámokat.

Bár a város más részein ömlött az eső, hihetetlen módon, a “tetthelyen” egy csepp sem esett. Ez már önmagában jó jel volt, de folytatódtak a meglepetések, hiszen sorra érkeztek a jó szándékú önkéntesek.

Rengeteg csikket gyűjtöttünk össze az ágyásokból, 🙁 majd az évek alatt kőkeményre taposott földet a férfiak felásták. A lazítást követően komposzttal kevertük, így a fellazított talajba kerültek a jegecskék, büdöskék, díszcsalánok, paprika virág, rézvirág és a vásároltakon kívül, a saját kertekből felajánlott növények.

A locsolóvíz beszerzése kissé nehézkes volt, de megoldottuk. Éjfélig az áruház mindkét oldalán sikeresen végeztünk. Igazán közösségkovácsoló volt, ahogyan diákok, nagymamák és a hétvége felé, már a heti munkából felszabaduló alkalmi önkéntesek összedolgoztak.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk!

Mindenki megtapasztalhatta, hogy bár fizikai munka, de egyben feltöltődés a közösségért végzett, néhány órás jó szándékú cselekedet. Ők is megértették, hogy az ilyen és hasonló akciókat is valamiért (és nem valami ellen) szervezzük.

Egy zöldebb, élhetőbb városban szeretnénk családjainkkal, barátainkkal sétálni és ha ennyit tehetünk érte, akkor ennyit teszünk. Kérjük, hogy akinek tetszik, óvja, védje az ágyásokat, a környék boltosaitól, hogy szárazság idején locsolják, mert akkor nyár végéig is virágozhatnak a növények, mindenki örömére. Az éjszakai zöldítő akcióhoz az önkénteseken kívül hozzájárult a Civil Rádió Miskolc, a Zöld Kapcsolat Egyesület, az Ökológiai Intézet Alapítvány, valamint a DCSZKI.

 

További információ: Zöld Kapcsolat Egyesület, F. Nagy Zsuzsanna +36 70 600 28 52, info@zoldkapcsolat.hu

(További képek a Zöld Kapcsolat Egyesület Facebook oldalán)