Fakárosítás a belvárosban

Március elején környezetkárosítás, a fák védelméről szóló kormányrendelet megszegése, valamint tűzrendészeti szabálysértés miatt tettünk közérdekű bejelentést az önkormányzathoz három fa fáradt olajjal való meglocsolása ügyében a Zöld Kapcsolat Egyesület jogsegélyszolgálatával.

Meglepő módon az a válasz jött a hivatalból, hogy a város hatáskörrel nem rendelkezik. Miközben a környezetkárosítás egy olyan belvárosi udvarban történt, amelyben a város (cége) is résztulajdonos és a Holdingba járó autók a kerítés másik oldalán igencsak közel, 30-40 centire szoktak parkolni.

Ha például valaki, azokban a napokban óvatlanul eldobott volna egy cigarettacsikket, nagy valószínűséggel meg is gyulladnak a fák, netán az autókra, lakásokra is átterjedhetett volna a tűz. Talán ezért is működik itt egy térfigyelő kamera. Azaz az általunk már nevesített elkövetőt a város cégének kamerája alapján is be lehetett volna azonosítani, de kétség eleve nincs az elkövetőről, hiszen a lakók közül is megadtuk egy tanú elérhetőségét a hatóságnak.
Ám mindez kevés volt, mert úgy vélekedett egy ügyintéző, hogy a jegyzőnek nincs semmilyen hatásköre… 🙁

Csakhogy ezt a vélekedést nem csak egyesületünk, hanem a Megyei Kormányhivatal is kétségbe vonta: végzésben mondta ki, hogy hatáskörrel és illetékességgel Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője rendelkezik.

Vajon mit kell még tenni, ahhoz, hogy legalább egy ejnye-bejnyét kapjon az a környezetkárosító személy, akinek neve, címe is ismert. Van tanú, van holdingos kamerafelvétel, mi több, anyagminta is rendelkezésre áll (mert vettünk belőle).

Eltelt egy hónap. Közben ismételten megrongálta az elkövető a fákat. A karantén előtt ismét kezelésben részesítettük őket. A fák hasznáról szóló leporellót helyeztünk el a postaládában, és három verssel is igyekszünk az elkövetőt jobb belátásra bírni.
Mi csak ennyit tudunk tenni. Számunkra az élet minden formájának tisztelete alapelv. Nem szeretnénk senkinek a fejét venni, anyagilag romba dönteni, de ha szó nélkül hagyja egy greencitys, zöld város ezt az ügyet, az bizony nagyon szomorú.
Különösen azért, mert az érintett személy már ezelőtt is tett élővilágellenes lépéseket, csak abból nem lett hasonló ügy.  Ezeket a fákat is, az első kezelést követően, újból, azaz kétszer is “meglocsolta”. A környéken élők és mi is, csak egyet szeretnénk: megakadályozni a további környezetkárosítást!
Egyébként jó hír, hogy a három darab, fáradt olajjal meglocsolt Széchenyi utcai fa kihajtott. Kérdés, hogy amikor a szennyeződés a csapadékvízzel idővel lemosódik a gyökérzetig, akkor mi történik? Elegendő volt-e a kármentesítő gondoskodásunk, avagy sem. Óvó figyelmünk továbbra is a fákon tartjuk…

[fts_facebook type=album_photos id=503126829712036 access_token=EAAP9hArvboQBANPAiobq6ZApDIzsbJ08tTptaBQmwXAbtKiuEMZC61wnFDcV4HD18CbLKWl6ZChNWKN4YZAk17LtbAMmfbtfjLhHukwN4pBDagzArXAdB3xKLZBrklWUJOZBgOUKv7ZB1IHZAhZAwZCOHVLaPXBlmPvBji7p1sLvoFsYzrvo38ZBnyp3bgLAUgTnHQZD posts=6 description=no album_id=3035931019764925 image_width=250px image_height=250px space_between_photos=2px hide_date_likes_comments=no center_container=yes]