Napkollektort építettünk januárban :)

Időben elkezdtük a készülődést az idei betakarításra, tartósításra, hiszen már most januárban megépítettük a Barka Szociális Farm gazdaságának azt a napkollektoros gyógynövény, zöldség és gyümölcsaszalót, amely reméljük jó szolgálatot tesz majd tavasztól náluk is.

Időben elkezdtük a készülődést az idei betakarításra, tartósításra, hiszen már most januárban megépítettük a Barka Szociális Farm gazdaságának azt a napkollektoros gyógynövény, zöldség és gyümölcsaszalót, amely reméljük jó szolgálatot tesz majd tavasztól náluk is. “Napkollektort építettünk januárban :)” bővebben

Nemzeti parkos, civil szakemberek találkozója

Kedden a miskolci civil szervezetek képviselőivel és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársaival eszmecserét folytattunk a kezelési tervről, s az ökoturisztikai kérdésekről.

Kedden a miskolci civil szervezetek képviselőivel és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársaival eszmecserét folytattunk a kezelési tervről, s az ökoturisztikai kérdésekről. “Nemzeti parkos, civil szakemberek találkozója” bővebben

Zöld háztartás – Öko-játékklub

A Zöld Kapcsolat Egyesület Zöld Forrás pályázatának köszönhetően 2019. február 26-án (kedden) a játszva tanulás, és a közösségépítés elvét használva ÖKO JÁTÉKKLUB-bot tartottunk negyedik alkalommal a Teleki Tehetséggondozó Kollégium diákjai számára.
A 8 alkalmas programsorozat során egy rövid kis csapatépítő-átmozgató játékkal indítjuk el a klubbot. Utána röviden és szemléletesen tálalva ismerkedhetnek meg a résztvevők egy-egy környezetvédelmi problémával és annak lehetséges megoldási alternatíváival.

A téma ez alkalommal: A zöld háztartás. A programsorozat alkalmával most a fiatalok betekintést nyerhettek, hogy milyen vegyszerek találhatóak meg a konyhában és a fürdőszobában. Arra kerestük meg a választ, hogy hogyan tudjuk elkerülni, hogy a vegyszerüzemek ne rajtunk kísérletezzenek.

A probléma helyett ez alkalommal a megoldásra helyeztük a hangsúlyt – azaz vagy a hagyományosból minél kevesebb, vagy környezetbarát változat előnyben részesítése, vagy pedig a természetes (akár ehető) tisztálkodó és tisztítószerek használata.
Felpakoltuk az Ökológiai Intézet Alapítvány bemutató termében fellelhető zöld és környezetbarát tisztálkodó és tisztítószereket, hogy bemutassuk a lehetséges alternatívákat. A diákok környezetbarát termékek beszerzési helyére is kíváncsiak voltak, így az sem maradt megválaszolatlanul.
A klub záró elemeként szabad társasozás (kártya és táblajáték) várt a fiatalokra.
A programot a Zöld Forrás 2018. pályázatának, PTKF/458/2018. azonosító számú, „Ismeretterjesztés és gyakorlathoz segítés a nagyvárosi alkalmazkodás jegyében” című projektjének finanszírozásával valósítottuk meg.

Kontraszt: klímacsúcs a lengyel szénrégióban

Borsodi és szlovák, cseh, bolgár, román és lengyel szénrégiós önkormányzati delegációkkal együtt részt vettünk a Bankfigyelő Hálózat “igazságos szerkezetváltás” (Just Transition) tanulmányútján a lengyelországi Sziléziában.

Borsodi és szlovák, cseh, bolgár, román és lengyel szénrégiós önkormányzati delegációkkal együtt részt vettünk a Bankfigyelő Hálózat “igazságos szerkezetváltás” (Just Transition) tanulmányútján a lengyelországi Sziléziában. “Kontraszt: klímacsúcs a lengyel szénrégióban” bővebben

A helyes téli tüzelés

Fűts okosan! – hallani a helyes téli tüzelés érdekében indult kampány felhívásait, a hogyan?-hoz azonban bővebb ismeretekre van szükség.

Fűts okosan! – hallani a helyes téli tüzelés érdekében indult kampány felhívásait, a hogyan?-hoz azonban bővebb ismeretekre van szükség. “A helyes téli tüzelés” bővebben

Borsodi falvak fuldokolnak

Mi az oka, hogy a fűtési szezonban rendszeresen egészségtelen a levegő Miskolcon; Putnokon és Sajószentpéteren pedig kifogásolt?

Mi az oka, hogy a fűtési szezonban rendszeresen egészségtelen a levegő Miskolcon; Putnokon és Sajószentpéteren pedig kifogásolt? “Borsodi falvak fuldokolnak” bővebben

Gyógynövény spirál és kis tó épült a Barka Farmon

Praktikus tudnivalókkal fűszerezett élménydús  programot szervez a napokban átadott szakáldi falusi vendégháza népszerűsítésére a Miskolci Autista Alapítvány.

Praktikus tudnivalókkal fűszerezett élménydús  programot szervez a napokban átadott szakáldi falusi vendégháza népszerűsítésére a Miskolci Autista Alapítvány. “Gyógynövény spirál és kis tó épült a Barka Farmon” bővebben

Öko játékklub II.

2018. november 29-én (csütörtökön) a játszva tanulás, és a közösségépítés elvét használva ÖKO JÁTÉKKLUB-bot tartottunk második alkalommal a Teleki Tehetséggondozó Kollégium diákjai számára.

2018. november 29-én (csütörtökön) a játszva tanulás, és a közösségépítés elvét használva ÖKO JÁTÉKKLUB-bot tartottunk második alkalommal a Teleki Tehetséggondozó Kollégium diákjai számára. “Öko játékklub II.” bővebben

Menő menza program a szirmabesenyői általános iskolában

Az egészséges hazai zöldségek és gyümölcsök megismertetése, ízviláguk szoktatása volt a célja legutóbbi iskolai programunknak.

Az egészséges hazai zöldségek és gyümölcsök megismertetése, ízviláguk szoktatása volt a célja legutóbbi iskolai programunknak. “Menő menza program a szirmabesenyői általános iskolában” bővebben