Kéttucatnyi miskolci csatlakozott a történelmi Avas tisztábbá tétele érdekében meghirdetett közösségi sepregetési akciónkhoz hosszabb-rövidebb időre, köszönjük!!
Jöttek diósgyőriek, martintelepiek, avasiak, egy borház tulajdonos család három kisgyermekükkel, de akadt, aki csak éppen erre sétált, s így csatlakozott.
A temető melletti avarral teli zsák, némi seprőnyom, a nagyobb hulladékok eltűnése arra utalt, hogy a mai napon futtában történt valami.
Egy elhagyott borház udvarában is találtunk 2 zsák frissen gyűjtött szemetet, ehhez mi 9 zsáknyit töltöttünk meg.
Rengeteg PET és alumínium palack, üvegszilánk, cigarettacsikk éktelenkedett a sétány környezetében, s az oszladozó madártetemet is megtaláltuk a padka mellett 🙁
Sajnos a meredekebb részekről és a temető kerítése mögül a mi felszereltségünkkel nem tudtuk begyűjteni a szemetet, de így is “kellemesen” elfáradtunk.
1,5 órát szántunk az akcióra, azt gondoljuk, minden résztvevő- a pöttöm 2,5 évestől a munkába igyekvő fiatalemberen át, a seprőjükkel bravúroskodó háziasszonyokig, sőt az esti sétájuk közben ad hoc szemetes zsákjaink cipekedésébe besegítő három gyermekes házaspárig – joggal hajtja úgy le a fejét este, hogy megtettük, ami tőlünk tellett!
Készül az ilyen volt, ilyen lett “képeslap” is.
Ezúton is köszönjük minden jó szándékú közreműködő segítségét! Bízunk benne, hogy a következő takarítást már az arra jogosultak végzik és nem 2 hónap múlva 🙁
Leginkább azt kérjük az avasi barangolóktól és borangolóktól, hogyha fel tudták vinni teli zsákos, üveges étküket, italukat, akkor azt üresen hozzák is le. A megelőzés a legegyszerűbb módja az ilyen jellegű méltatlan helyzetek kialakulásának…
(További képek a Zöld kapcsolat Egyesület Facebook oldalán)